A legrégebbi hangszer
(Már a Neander-völgyi is furulyázott…)
Szlovéniában, a Divje Babe barlangban egy fiatal barlangi medve combcsontjából készült, legalább 43 ezer éves négy furatú furulyatöredékre bukkantak 1996-ban. Ez az eddig ismert legősibb – dallamot megszólaltatni képes – hangszer.
Ian Cross, a Cambridge-i Egyetem zenetörténésze azonban úgy gondolja, a kőszerszámok készítésekor lepattant kőszilánkokkal is lehetett hangokat „csiholni” több ezer évnél jóval korábban, akár több millió évvel ezelőtt. Hiszen az eddig ismert legrégibb pattintott kőeszköz több mint 2,5 millió éves, és nem is homo, hanem egy ausztralopitekusz-faj készítette. Cross feltevésének bizonyítására olyan kovaköveket kezdett pattintgatni, amilyeneket korai őseink is használtak a kőkorszakban. Azt tapasztalta, ha ilyen kis szilánkokat felfüggeszt, nagyon szép csengő hangot adnak ki. De ha egymáshoz ütögette a szilánkokat, akkor is tudott dallamos hangokat kelteni. Ugyanakkor, ha tovább élesítette őket és változtatott az alakjukon, változott a hangszínük is. Más kutatók szerint nagyon valószínű, hogy az ember előbb zenélt, mint ahogy megtanult beszélni. Sőt, dr. Stephen Mithen, a Readingi Egyetem professzora úgy véli, a zene egy lépés volt a beszéd kialakulása felé.
Találtak már ezelőtt is szarvas-, madár- vagy mamutcsontból készített, vadászatra és szórakoztatásra használt sípokat és furulyákat Európában, valamint Ázsiában, de mindig „fiatalabbakat”, vagyis a modern ember, a Homo sapiens sapiens által látogatott rétegekben.
A Divje Babe-i lelet előtt ismert legrégebbi hangszer szintén egy furulya volt, ezt az Ulm közeli Geienklösterle barlangban, Dél-Németországban találták meg. A 30-37 ezer éves, 18,7 centiméteres furulyán – melyet mamutagyarból véstek ki – három lyuk van az ujjak számára és nagy valószínűséggel összetett dallamok lejátszására is alkalmas volt. A jégkorszaki furulyát 31 darabban találták meg, egyes darabjai hiányoznak, ám annak megállapítására, hogy a hangszer milyen dallamok produkálására volt képes, Friedrich Seeberger a prehisztorikus zene kutatója elkészítette a hangszert fából.
A kísérletek azt igazolják, hogy az ősi furulya igazán kifinomult dallamokat produkálhatott.
A kutató szerint a hangok fölöttébb harmonikusak. Nem diatonikus, inkább csak a pentaton hangsor hangjainak megszólaltatására volt képes.
Egy évtizeddel ezelőtt már találtak ugyanitt két másik furulyát, azokat azonban hattyúcsontból faragták ki.
A furulya kemény mamutagyarból történő kifaragása sokkal nehezebb munka volt, mint madárcsontból, melyek már eleve üregesek. A görbe agyart el kellett repeszteni, a két felet óvatosan kivájni, majd összeilleszteni és összeragasztani, ráadásul tökéletesen légmentesen.
A furulyák készítői az utolsó jégkorszak idején, a felső-paleolitikumban éltek. Európában ebben az időben a neandervölgyi ember mellett már az első modern ember is megjelent.
Forrás: National Geographic, Élet és tudomány, Windkanal