furulya.hu

Bali János: A furulya a reneszánszban

Ez az oldal a reneszánsz zene furulyázását szeretné segíteni. Fejezetei a legkorszerűbb tudnivalókkal szolgálnak a korabeli furulyázásról, és ingyenesen letölthető kottákat és díszítési segédanyagokat közölnek.

A reneszánsz furulyázás átfogó képe az utóbbi évtized úttörő kutatásai alapján kezd kirajzolódni. A Hollandiában élő angol furulyakészítő, Adrian Brown katalogizálta és felmérte az összes fennmaradt reneszánsz furulyát. Az Indiana Egyetemen működő David Lasocki, a furulya-tudomány központi alakja rengeteg korabeli információt gyűjtött össze és publikált, a holland furulyaművész-zenetudós Peter van Heygen pedig a hangszerhasználat és előadási kérdések terén végzett alapvető jelentőségű kutatásokat.

A furulya a reneszánsz korban szinte kizárólag consort-hangszer volt. A különböző, kvint-távolságra hangolt furulyákból álló készleteket együtt készítették, árusították és használták: tulajdonképp nem az egyes furulyákat, hanem magukat a furulyakészleteket kell hangszernek tekintenünk. Nem lévén normál „a”-hang, a fennmaradt készletek hangolása széles tartományba esik, sőt, a furulyák mérete az arasznyitól a kétméteresig terjed. A játékosok a gyakran igen nagy, (akár két tucatnyi!), kvintenként hangolt furulyákból álló készletekből mindig három szomszédos furulyafajtát használtak; bármilyen hangolásúak voltak is a kezükben lévő hangszerek, mindig úgy olvasták a kottát, mintha g-alt (a szoprán szólamhoz), két c-tenor (az alt és tenor szólamokhoz) és egy f-basszet (a basszushoz) lett volna a kezükben. Ez egyszerű kottaolvasást tett lehetővé, hiszen a kulcsok (szoprán szólam: szoprán vagy mezzoszoprán-kulcs, alt és tenor: alt és tenor kulcs, basszus szólam: bariton vagy basszuskulcs) is kvintenként követik egymást.

A reneszánsz idején a hangszeres muzsikusok is elsősorban vokális zenét - chansonokat, madrigálokat, motettákat - játszottak, így a furulyaegyüttes természetes repertoárja is a vokális muzsika. Ezzel a korszak legnagyobb alkotóinak a darabjait kapjuk kezünkbe, nem kell beérnünk a harmadrangú tánczenével! Számos stílussal, szerzővel ismerkedhetünk, és olyan anyagokra is bukkanhatunk, melyek könnyebben játszhatók a tánczenéknél.

Ezen a weboldalon elsősorban a 16. századi négyszólamú művekre koncentrálunk, stíluskörönként csoportosítva. 16 oldalas, kb. 8-10 művet tartalmazó szerzői köteteket közlünk. Ezek ingyen letölthetők, ezért kereskedelmi forgalomba nem kerülhetnek. Szerzői jog nem terheli őket, a közreadói és a kottakép jogáról a közreadó és a grafikus lemond. Bárki ingyen kinyomtathatja, játszhat belőle, de nem árusíthatja. A lapok alján található, erre vonatkozó nyilatkozat nem törölhető. Reményeink szerint évente egy tucatnyi kottával bővül a választék, először három szólamú darabok és biciniumok, majd az 5-6 szólamú repertoár felé.

Ajánlott irodalom:

  • - Bali János: A furulya (EMB, Budapest, 2007)
  • - Musicque de Joye: Proceedings of the International Symposium on the Renaissance Flute and Recorder Consort, Utrecht 2003 (szerk. D. Lasocki. Stimu, Utrecht, 2005)
  • - Beatrix Darmstädter-Adrian Brown: Die Renaissaceblockflöten der Sammlung alter Musikinstrumente des Kunsthistorischen Museums (Skira, Bécs, 2006)

A ma elterjedt műanyag furulyák nem kvintenként (g-c-f), hanem kvint-kvart láncba (c-f-c-f) vannak hangolva. Szerencsére hamarosan kaphatóak lesznek hazai készítésű reneszánsz fa furulyák, melyeken az eredeti módon játszható az eredeti repertoár. Az itt publikálandó kottákhoz olyan kottaírást fejlesztettünk ki, mely kapcsot teremt a mai és a régi gyakorlat között. Elsőre talán ijesztőek a c-kulcsok és az ütemvonal nélküli kották, de könnyű megszokni, ne legyünk lusták végiggondolni! A c-kulcsok egyszerű és egységes kottaolvasást tesznek lehetővé (könnyű cserélgetni az egyes hangszereket); az ütemvonalak hiánya pedig elősegíti a dallamívekben való gondolkozást és nem zavarja az állandóan változó metrumot: a reneszánsz zenében többnyire a hosszú hangok hangsúlyosak, nincs állandó metrikus lüktetés.

Ajánlott irodalom:

  • - W. Apel: The Notation of Polyphonic Music 900-1600 (The Mediaeval Academy of America, Cambridge-Massachusetts 1953)
  • - B. Meier, Die Tonarten der klassischen Vocalpolyphonie, Utrecht, Oostoek Scheltema & Holkema, 1974; angol fordításban: The Modes of Classical Vocal Polyphony, New York, Broude Brothers, 1988)
  • - L. L. Perkins: Music in the Age of the Renaissance (Norton, New York, 1999)

Egyéb tudnivalók

 

Útmutató a kottákhoz

A kottaolvasásról

Ritmus

A 16. század zenéje főleg a ¢ menzúrajelet használja; az ilyen darabok esetében felére redukáltuk a hangjegyek értékét (az ettől eltérő esetekben jelezzük a diminúciót és az eredeti metrumot).

Kottáinkban ütemvonalak nincsenek, ezért a hangok a hangjegy által jelzett értékig tartanak, átkötés nincs; a sortöréseknél ez szokatlan kottaképhez vezet, különösen figyeljünk erre!

A záróhangokat a korabeli notáció longájához hasonló, szögletes fejű hangjeggyel jelöljük; a zárólongák értéke tetszőleges lehet; illetve, amelyik szólam előbb éri el a záróhangot, annak ki kell azt tartania addig, amíg a többi szólam is befejezi a darabot.

Hangmagasságok és fogások

Egyes darabokat transzponáltunk, hogy a furulyák hangterjedelmébe beférjenek. A korabeli transzpozíciós szokásokat követtük, melyek szerint a magas kulcsokba („chiavette”) írt darabokat hangszeres előadáskor kvarttal vagy kvinttel kell lefelé transzponálni az előjegyzés függvényében, úgy, hogy mindig előjegyzés nélküliek, vagy 1b előjegyzésűek legyenek a darabok. A transzponált kottáknál az eredeti kulcsok és előjegyzések a cím után szerepelnek zárójelben (értelemszerűen G2=violinkulcs, C1=szopránkulcs, C2=mezoszoprán, C3=altkulcs, C4=tenorkulcs, F3=baritonkulcs, F4=basszuskulcs; C1b=szopránkulcs, 1b előjegyzés).

Valamennyi furulyán úgy játszhatunk, mintha basszuskulcsban basszusfurulyáznánk (azaz az első vonal alatti hangnál minden lyukat befogunk, 0|123|4567), csak arra kell vigyáznunk, hogy az eltérő alaphang miatt a tenoron plusz egy, a g-alton plusz két b-t kell odaképzelni, vagyis: a második vonalon lévő hang az f-basszetfurulyán H (0|123|-56-), de a c-tenoron F és a g-alton c (0|123|4-6-); a harmadik vonal feletti hang a basszeten E és tenoron H (0|1--|----), de a g-alton f (0|1-3|----); végül a vonalrendszer feletti hang basszetfurulyán h (0|123|-56-), de a tenoron f és a g-alton cc (0|123|4-6-).

Ha nem áll rendelkezésünkre g-alt, akkor használhatunk helyette f-altot; ezen a felső szólamot olyan fogásokkal játszhatjuk, mintha plusz egy kereszt előjegyzéssel szopránfurulyáznánk (a vonalrendszer alatti hang 0|123|456-, az első vonalközbe írt pedig 0|123|-56-).

A módosítójelek a módosított hang után következő, azonos magasságú hangokra is érvényesek, de egy közbeékelődő másik hang már megszüntetheti hatásukat, ugyanakkor a bővített és szűkített lépések kerülendők („musica ficta”, lásd alább). A reneszánsz zenében a módosítások egy része az előadó feladata; közreadásunkban nem adunk konkrét javaslatokat, szeretnénk, ha a játékosok szabadon kísérleteznének.

Előadási tanácsok

A reneszánsz zenében a „tactus”, azaz egy leütés és egy felütés egymásutánjának hossza a 16. században leggyakrabban használt, ¢ metrumban a brevis ( innen az „alla breve” kifejezés) - ami kiadványainkban (a felezett értékek miatt) az egészkottának felel meg. Eszerint „mérőütésnek” a félkottát vegyük; ennek értéke a korabeli gyakorlat szerint a szívverés értéke (MM 60-120) lehet.

A darabok játszása során mindig gondolkodjunk frázisokban (ezt segíti az ütemvonalak nélküli kottakép), derítsük fel a szerkezetet: keressük ki a zárlatokat, imitációkat! A reneszánsz zárlat alapja az oktávra szétnyíló szext: a lefelé lépő szekundot tenor-zárlatnak, a felfelé lépőt szoprán-zárlatnak nevezzük (az alábbi Arcadelt-részleten - kékkel illetve pirossal jelöltük). Ugyan leggyakrabban névadó szólamaikban látni, de bármelyik szólamban megjelenhetnek (lásd példánkat) A „plagális zárlat” fogalmát a reneszánsz zeneelmélet nem ismeri; az alábbi részlet utolsó zárlata a második sor közepére esik.

A 16. századi chansonok és madrigálok általában 4-8 zenei sorból állnak, melyek nagyobb zárlatokba torkollnak. Gyakori jelenség (mint példánkon is) az utolsó sor vagy sorpár ismétlése. Néha az új sor indítása már az előző zárlata közben elkezdődik (lásd példánkon: az első sor végi szoprán-zárlathoz ezért nem tartozik tenor-zárlat). A zenei sorok többsége imitációval kezdődik, de gyakran látunk homofón szakaszokat is. Az imitációk (a fenti részleten zölddel jelölve) gyakran változatosak hangközök és ritmus tekintetében (példánkban az imitáció negyedig tagja kétszeres augmentációban áll).

A reneszánsz frázisok általában jellegzetes témafejjel indulnak, és a végük felé egy világosan érezhető ponton ráállnak egy zárlati formulára (példánkon a szopránban és a tenorban a második sor 8-ik negyedétől érezni a zárlat közelségét). A frázisok ritmikai szerkezete a frázis elején világos, egyszerű, majd egyre komplexebb lesz. Mindig a kiugró, hosszabb hangok hangsúlyosak, ez aszimmetrikus, változó ütemezéshez vezet. A darab egészére, de az egyes frázisokra is jellemző a „kis értékek tendenciája”, azaz hogy a hosszabb hangoktól fokozatosan a kisebb ritmikai értékek irányába mozdul el a zene.

A reneszánsz muzsikusok számos, a kottába ki nem írt módosítójellel játszották a darabokat. Ez a „musica ficta” vagy „musica falsa” gyakorlata. Ki nem írt módosítójelek használandók

  • 1) bővített vagy szűkített lépések elkerülésére (ezért az alábbi, Cipriano de Rore-idézetben zölddel jelölt hangpárok második hangja b-nek játszandó)
  • 2) a zárlatok kifejezőbbé tételére a szopránzárlatban a vezetőhang felemelésével (ezért az előző kottapélda alt szólamában az első, pirossal jelölt zárlatban h játszandó), vagy ritkábban a tenorzárlatban az utolsó előtti hang leszállításával)
  • 3) „una nota supra la est canendum semper fa” azaz a hexachord-szolmizációban a „la” felett kisszekunddal kell fordulni (ha a dallam tovább megy felfelé, akkor gyakran nem)
  • 4) ha a korabeli szolmizáció szerint egy módosítójel miatt hexachordot váltunk, akkor addig maradunk abban, ameddig csak lehet, azaz egy módosítójel a következő mutációig (hexachord-váltásig) érvényes (ez a helyzet az alábbi példa első sorában).

A díszítéshez is nélkülözhetetlen a szerkezet ismerete. A korabeli szokások szerint frázisonként csupán néhány dallami díszítés játszandó; a legnagyobb díszítéseket a zárlatokra tartogassuk. A frázisokon belül és a darab egészére nézve is érvényesüljön a „kis értékek tendenciája”, azaz fokozatosan egyre több, egyre gyorsabb hangot használjunk. Törekedjünk a változatosságra!

 

Ajánlott irodalom:

  • - A. W. Atlas: Renaissance Music (Norton, New York, 1998)
  • - L. L. Perkins: Music in the Age of the Renaissance (Norton, New York, 1999)
  • - G. Reese: Music in the Renaissance (Norton, New York, 1954)
  • - H. M. Brown: A reneszánsz zenéje (ford. Karasszon D., Zeneműkiadó, Budapest, 1980)
  • - New Oxford History of Music vol. III: Ars Nova and the Renaissance (1300-1540);
  • - New Oxford History of Music vol. IV: The Age of Humanism (1540-1630)

Kottatár

Korai németalföldi

Késői németalföldi

Párizsi chanson

Olasz madrigál

 

Díszítési táblázatok

Ajánlott irodalom:

  • - H. M. Brown: Embellishing Sixteenth Century Music (Oxford University press, New York, 1976),
  • - 'Diminution Pieces in Ornamentation sources from 1535-1638' in: American Recorder 1986 május, 55-59. old.
  • - R. Erig: Italienische Diminutionslehre (Pelikan, Zürich 1976)
  • - K. Vellekoop: Bronnen voor de Versieringspraktijk van 1500-1800 (Stimu, Utrecht, 1976)
  • - S. Ganassi: 'Fontegara' (reprint) in: Méthodes & Traités 8: Flûte à bec Vol. I. 21-74. old.
  • - A. Virgiliano: 'Il dolcimelo' (reprint) in: Méthodes & Traités 8: Flûte à bec Vol. I. 91-159. old.
  • - G. L. Conforto: 'Breve et facile maniere' in: Bali J: A barokk díszítés iskolája furulyára (EMB, Budapest, 2005)
  • - G. Bassano: Ricercate / Passaggi et cadentie (Pelikan, Zürich 1976)
  • - Francia reneszánsz táncok négy furulyára / Francia reneszánsz táncok négy vonós hangszerre (= ugyanaz, más hangnemben) (EMB, Budapest, 2008)
  • - diminutiók magyar kottákban: Répertoire 2b/134, A barokk díszítés iskolája / 1-5

A 16. század itáliai díszítési gyakorlatáról számos dokumentumunk van: korabeli leírások, díszített darabok és díszítési táblázatok. A díszített darabok és díszítési táblázatok jó része elérhető modern kiadásban (lásd ajánlott irodalom) illetve reprintben. Weboldalunkon hamarosan olyan válogatásokat fogunk közölni, melyek az egyszerű használhatóság kedvéért áttekinthetően vannak elrendezve és az itt publikált darabokhoz hasonlóan egységesen felükre redukált hangjegyértékekkel vannak leírva. E táblázatok Francia reneszánsz táncok c. kiadvány (lásd ajánlott irodalom) szólamaihoz mellékeltekhez lesznek hasonlók.

 

Reneszánsz furulyák

Pásztor Endre hangszerkészítőtől

"Ganassi" g-alt (a'= 440Hz)

Furulyaegyüttes (a'=493 Hz és a'=440 Hz)

Pásztor Endre
+36 30 652 6169
pasztorendre[kukac]gmail[pont]com

 

© 2005-2017 furulya.hu